El kell ismernünk, hogy az Utazók, Szintók és Romák számára a plébánia még messze nem az ő hívő közösségük. Hitüket hagyományos módon élik meg. A Gádzsó plébániai hívőként éli meg a hitét. A valóságban az Utazó még „úton van”és nem könnyű kötődnie sem a Gádzsók helyi egyházához, sem magukhoz a Gádzsókhoz. Ez világosan kitűnik a keresztelők, elsőáldozások alkalmával. Nem igazán sikeres vállalkozás velük és a plébániához tartozó más gyermekekkel együtt megtartani egy keresztelőt. Jobban kedvelnek egy sajátos szertartást, melyben egy ünnepi találkozó keretei között ünneplik meg az új életet, s melyre meghívják a családtagokat és barátokat, akiket bizonyos értelemben „hittársaiknak” tekintenek. Az elsőáldozásra való készülés minden gond nélkül zajlik a többi gyermekkel, ám amikor eljön ennek a napja, ők a maguk módján szeretik azt megünnepelni maguk között, minden kényszerűség nélkül. Egy plébániai szertartásban elveszítik ezt a fajta szabadságot, és egy olyan vallási szertartással kényszerülnek megbékélni, melyben nem találják a helyüket.
„Plébánosként mellettük állok szokásaikban, kívánságaikban - mondta egy plébános e témáról. Elfogadom, hogy ezeket követik, mert tudom, hogy igazi hívők s hitüket a maguk módján kívánják megélni. Ez jogukban áll. És nekünk, mint plébániai közösségnek, meg kell erősítenünk ezeket az embereket hitükben és kultúrájukban. Barátsággal és nyitottsággal kell közelítenünk feléjük, s kapcsolataink gazdagodást jelentenek”.
Jan van der Zandt MSC atya
Forrás: Nevi Yag