Hollandiában jelentős, mintegy 33 000 fős s szintó közösség él, a romák száma pedig kb. 12 000 fő. Velük közösségben él Jan van der Zandt atya, aki a Szent Szív Misszionáriusai közösség tagja.
Sorozatunk második részében a katolikus egyház jelenlétéről, szolgálatáról szól Jan atya.Az elmúlt évszázadban a szerzetesek és szerzetes nővérek jelentős helyet foglaltak el az Utazók és Szintók életében. Az ötvenes évektől kezdődően a nagy táborhelyek többségében volt egy megbízott lelkész, egy kápolna, s gyakran iskola is a nővérek fenntartásában. A gyermekek vallásos nevelést kaptak, s itt készültek az elsőáldozásra. A lelkész közvetlen viszonyba került az összes családdal, a beszélgetések gyakran a konyhaasztal körül zajlottak. Ebben az időszakban ötven pap szolgált a táborhelyeken teljes, vagy részmunka- idejében. Ez volt a rétegpasztoráció dicsőséges időszaka! Természetesen megvolt a kapcsolat a plébániával, de igazában teljes autonómiát élvezett a táborban végzett pasztoráció. Másfelől néhány lelkész azon igyekezett, hogy valóságos plébániát alakítson ki a táborhelyen. A nagy táborok felszámolása és a társadalmi fejlődés következtében mindez meg- változott, s megszűnt a rétegpasztoráció. A plébániatemplom lett a kijelölt hely, az Utazóknak, Szintóknak, Romáknak ide kellett jönniük, a keresztelés, az elsőáldozás, a bérmálkozás, a házasság szentségének vételére. Sokuk számára mindez óriási változást jelentett. Ettől kezdődően maguknak kell megtalálniuk a saját útjukat s ez a gyakorlatban alig néhányuknak sikerül, a plébániákkal való kapcsolatok nem mindig nevezhetők rugalmasnak
Az egyetemes Egyház
A holland községi plébániák már nem jelentik azt a „katolikus magot”, mint korábban. A klasszikus kép a következőkből állt: egy templom egy közeli temetővel, a falu, vagy negyed közepén, a településhez közvetlenül kapcsolódó plébániai közösséggel, valamint a faluhoz tartozó tanyák katolikus farmereivel. Az utóbbi ötven évben a dolgok sokat változtak, más vallásokhoz, nemzetekhez tartozók telepedtek le ezekben a falvakban. Felmerült a kérdés, vajon nyitott lesz-e a plébánia ezen újonnan érkezettek iránt, vagy ragaszkodik a múltbeli hagyományaihoz és a katolikus plébániai közösségéhez?
A katolikus Egyház, egyetemes Egyház. Ez nem újság, ám mióta a népesség ilyen mértékig vált sokszínűvé, kihívást jelent megélni e sokszínűséget a maga konkrét valóságában.
Amikor 1980-ban Romák egy csoportja érkezett Hollandiába, akiket tizenegy községben osztottak el, ez valóságos megrázkódtatást jelentett, mind az ottani társadalom, mind az érintett plébániai közösségek számára. Ede községben olyan mértékű volt a feszültség, hogy a katolikus Egyház átmenetileg helyet biztosított a lakókocsik számára, megoldva ezzel számos roma család problémáját. Az újonnan érkezettekre már a kezdetektől úgy tekintettünk, mint a plébániai közösség új tagjaira, de különösebb figyelmet nem fordítottunk rájuk, nem közelítettünk feléjük hozzájuk szóló speciális pasztorációval. A plébános mindemellett igyekezett példát mutatni a közösségnek. A Berkel-Enschot-i plébános számára nem jelentettek gondot az újonnan érkezettek és saját módszert fejlesztett ki a velük való törődésre. Meghívta ezeket az alapvetően muzulmán hitű Romákat a katolikus plébániára. Kaphattak ételt a konyhájában, azzal a feltétellel, hogy azt maguk készítik el. Természetesen ő is velük étkezett. E mindennapi kapcsolat révén megismerte őket és kialakult egy kölcsönös tisztelet, egy bizalmi kapcsolat. Íme, az Egyház, a maga egyetemességében!
A jelenlegi társadalmi folyamatok, az ezekben való részvétel, új megvilágításba helyezik a plébániát. A liturgia, a pasztorációs csoportok segítése, a hitoktatásra fordított figyelem, mind-mind valódi lehetőséget nyújtanak a szükséget szenvedők megsegítésére. Plébániai szinten el kell gondolkodnunk azon, mit jelentenek „korunk szükségletei”, milyen megoldások vannak, melyekben a plébániai közösségeink részt tudnak venni, melyekben munkálkodniuk szükséges.
Jan van der Zandt MSC atya
Forrás: Nevi Yag