2024.06.25. 15:16
2024 június 22 és 24 között gyermek tábort tartottunk 10 és 18 év közötti fiataloknak a felvidéki Szőlőskén. A fiatalok mind Ózdról, a Győztes Bárány Közösségből érkeztek a felnőtt kísérőkkel együttesen. Összesen 20 gyermek és 5 kísérő vett részt a háromnapos eseményen. Mivel egy összeszokott társaság érkezett a táborba, így könnyen feltalálta magát minden korosztály. A tábor napjaiban a gyerekek részt vettek szentmisén, kiránduláson és kézműves foglalkozáson. Készültünk számukra interaktív foglalkozásokkal, ahol egyik nap az “értékeink” volt a kulcs téma, másik nap az “emberi szó hatását jártunk körül közösen. Az estéket közös tánccal, énekléssel és beszélgetésekkel zártuk. A táborhely adottságai tökéletesek voltak a szabad játékokhoz, focihoz, tollashoz, amit szabadidőben örömmel űztek a fiatalok. Köszönjük a Renovabisnak, hogy a gyermekeknek nagyszerű nyári élményben lehetett részük!