2024.04.22. 15:01
2024 április 19-én ismét Hodászra látogattunk, hogy lelki napot töltsünk el közösen.
Az eseménynek a már sokunk számára otthonos Hagyományok Háza adott helyet, ahova négy településről 30 testvérünk csatlakozott.
A délelőtt folyamán Ngamba Mungwala Albert tett tanúságtételt „Mit és hogyan teszel hitedből fakadóan a hétköznapokban?” témában, majd vezetett kiscsoportos beszélgetést a hétköznapok tanúságtételéről. Az ebéd előtt különleges ajándékkal készült a közösség: húsvéti ételszentelésre került sor. A délutánt a Nagykárolyból érkező vendégünk, Hompoth Mária, a Stella Maris Integrációs Központ munkatársa vezette. Elmélkedést tartott arról, hogyan tudjuk a munkába lelkiségünket és hitünket belevinni.
A résztvevők különböző tapasztalatokat oszthattak meg kisebb csoportban, majd nagy közös beszélgetésben is. A napot egy közös paraklisszal zártuk, amit Csizma Balázs parókus atya vezetett a csoport számára. Minden résztvevő hálával és mosollyal búcsúzott az eseményről.
Az eseményről készült galéria ITT érhető el.