Országos roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton

Szentkút 2024_2Találkozóra készülünk Mártraverebély-Szentkútra, ahol az ország roma és nem roma közösségeinek közös zarándoklatán vehetünk részt július 6-án, szombaton. Szeretettel várjuk a zarándokokat!

Az imádság évéhez kapcsolódunk elmélkedéseinkben: „Mindnyájunknak szüksége van belső életre, szükségünk van arra, hogy visszavonuljunk egy olyan térbe és időbe, amelyet az Istennel való kapcsolatunknak szentelünk, de ez nem jelent menekülést a valóság elől.” -mondja Ferenc pápa. Ezért szeretettel várunk Mindannyiótokat, hogy az egyház nagy családjában megéljük a találkozás és a közös imádság örömét.

9 órától dicsőítés, tanúságtétel és gyónási lehetőség várja a zarándokokat. Székely János püspök atya tanítását 10 órakor hallgathatjuk meg, majd a 11 órakor kezdődő szentmise főcelebránsa és szónoka Dr. Ternyák Csaba egri érsek lesz.

9:30-12:30 között a gyermekek kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Ebéd után pedig a résztvevő zarándok csoportok rövid, 5-8 perces rövid műsorát tekinthetjük meg.

Kérjük, hogy a csoportok jelentkezésüket június 27-ig tegyék meg! Jelentkezési felületünk a Boldog Ceferino Intézet honlapjáról is elérhető. Itt várjuk az előadó csoportok jelentkezését, és a busztámogatási igényeket is. További információ és személyes tájékoztatás: Kisszölgyémi Tímea, asszisztens@boldogceferinointezet.hu és +36 30 161 2577

Az utazásokat az idén korlátozott mértékben tudjuk támogatni, kérjük, hogy a regisztrációs felületen jelezzétek kéréseiteket. Fontos tudnivaló, hogy kizárólag a csoportok részére bérelt buszokat tudjuk támogatni, személyautókat nem. Továbbá csak a Boldog Ceferino Intézet nevére kiállított számla ellenében tudunk támogatást adni, a buszbérlési költség max. 50 százalékáig, abban az esetben, ha a busz férőhelyeinek legalább 70 százaléka kihasznált. A regisztrációt követően az érintett közösségvezetőkkel felvesszük a kapcsolatot, hogy a támogatás utalásának részleteit előre egyeztessük.

Az ebédről mindenki maga gondoskodik: a kegyhelyen előzetesen megrendelt és előre fizetett ebédet a foglalas@szentkut.hu címen, +36 20 422 2525 lehet egyeztetni. Ennek határideje 2024. június 27. (csütörtök). A csoportvezetők csoportonként rendelhetnek 1950 Ft/adag áron gulyáslevest és túrós táskát.

Szeretettel várjuk a zarándokokat!

Székely János

megyéspüspök

×

...