December 4-én Hodászon került megrendezésre a találkozó, amely a Boldog Ceferino Intézet egyházmegyei tematikus napjainak egyike volt.
Majd’ 60 fő részvételével zajlott az esemény, ahová Máriapócs, Nyírkáta és Hodász fiataljai jöttek el. Az ádventi várakozásban Kanyó Árpád atya gondolatai indították az együttlétet, és vezette a cerhári nyelvű éneklést a kápolnában. A helyi zenei hagyományokat a közösség zenészei mutatták be. Ehhez csatlakoztak a szomszédos település, Nyírkáta fiataljai is, erős közösséget teremtve a zenei eszközök által. Spontán táncbemutató is kerekedett. Kiscsoportos beszélgetés következett a most zajló szinódus kérdéseiről Bágya János, a BCI szakmai munkatársa vezetésével, ahol az egyes települések és a korosztályok is bátran elmondhatták véleményüket. A közös ebéd után folytatódott a karácsonyi énekek gyakorlása cerhári dialektusban és magyarul is. A záró gondolatokat Szocska Ábel püspök atya mondta el.
Minden ilyen találkozón erősödnek a helyi közösségek, és a Boldog Ceferino Intézet - amely közvetítőként és támogatóként segíti a missziókat - országos kapcsolati hálója is.
Az eseményt a Boldog Ceferino Intézet EKCP-KP-1-2021/1-001192 pályázata keretében hoztuk létre.
Forrás: BCI