Mária-zarándoklatra hív a csatkai Áldott Kereszt

Áldott Kereszt_1Örömmel adjuk hírül, hogy az Áldott Kereszt Egyesület Mária-zarándoklatot indít 2021 nyarán. Alábbiakban Kövesi Csaba elnök levelét adjuk közre.

Tisztelegve Magyarország Nagyasszonya előtt, Mária-zarándoklatot indítunk 2021 nyarán, amely 2021 szeptemberében, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus idején, Budapesten fejeződik majd be. A zarándoklat során a csatkai Áldott Keresztet minden fogadó településre elvisszük.

Az Áldott Kereszt Egyesület a zarándoklatot a Jóistennek ajánlja fel, kérve, hogy szabadítsa meg a világot a koronavírus-járványtól, kérve továbbá, hogy erősítse meg hitünket és meggyőződésünket abban, hogy a Jézus Krisztus által kijelölt helyes úton járunk a Szűzanya által oltalmazott országban, Magyarországon. A zarándoklat fővédnöke dr. Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Roma Pasztorációs Bizottságának elnöke.

A zarándoklat a csatka-szentkúti kegyhelyről indul, és érinti azokat a magyarországi településeket, ahol a hívek, a roma katolikus közösségek fogadják az áldott keresztet. Ezeket településeket, autóval közelítjük meg, és a település határától rövid gyalogos zarándoklat keretében jut majd el a kereszt a templomig. Minden állomáson egyházi szertartással, szentmisével és felkért előadóművészek részvételével (Kis Grófo illetve Kozák István Gyémi) kulturális, jellemzően autentikus roma népzenét, illetve vallásos énekeket megszólaltató programmal egybekötött rendezvényt is tervezünk. Egyszerre szolgálnánk így a hagyományőrzést és a keresztény hit erősítését.

A zarándoklat záró eseménye a 2021. szeptember 9-én 11:30-kor kezdődő cigány mise lesz, amely a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében kerül megrendezésre. Örömmel várjuk Ferenc pápa budapesti látogatását is, hisz 2013-ban személyesen is meghívtuk a Szentatyát hazánkba.

A cigány Áldott Kereszt Egyesület létrehozásának és eddigi tevékenységének legfontosabb célja a cigányság kulturális hagyományainak ápolása, népszerűsítése, illetve vallási kötődéseinek erősítése. Hittel valljuk ugyanis, hogy Magyarország és benne a roma kisebbség legfőbb megtartó ereje a kereszténység. E célokat együttesen szolgálja az a program, amelyet az Áldott Kereszt Egyesület 2021-ben kíván megvalósítani. Az Egyesület jelképévé vált, a csatkai kegyhelyen őrzött, fából faragott cigány Áldott Kereszt elnevezés onnan ered, hogy eddig négyszer részesült már pápai áldásban a Vatikánban.

Kérjük, amennyiben településük csatlakozna a zarándoklathoz, szíveskedjenek jelezni nekünk a következő elérhetőségeken 2021. június 15-ig:

aldottkereszt1@gmail.com, valamint +36 70 386 6025

Az időpontok és az útvonal pontosítása a jelentkezők számának fényében várható.

A szervezésben figyelembe vesszük a mindenkori járványügyi előírásokat, melyek fényében a változtatás jogát fenntartjuk.

Isten áldását kérjük közösségeitekre!

Zalalövő, 2021. április 27.

Kövesi Csaba

elnök

Áldott Kereszt Egyesület

×

...