Kitekintő sorozatunkban a Portugáliában élő cigányság helyzetéről, egyházi kapcsolódásairól olvashatunk.A serdülőkorban lévő portugál cigányok napjainkban tapasztalható problémáit népük mindenkor nehéz életkörülményei magyarázzák. Mára többségükben letelepültek, de passzív közreműködői egy olyan folyamatnak, mely az ő szempontjukból nézve sem gazdasági, sem társadalmi-kulturális, sem vallási szempontból nem alakult kedvezően. Az esetek többségében olyan iskolázatlan serdülőkkel, fiatalokkal találkozunk, akik a munkavállalásra nem felkészültek, akik megélhetésüket olykor illegális tevékenységekkel próbálják meg biztosítani. A helyzetet csak súlyosbítják az éretlen korban kötött házasságok, mind a fiúk, mind a lányok részéről. A portugál történelmet a XV. századtól kezdődően az ellenük irányuló folyamatos üldöztetések jellemezték. Három évszázad alatt ki- alakult egy olyan népcsoport mely magába zárkózásra kényszerült. Bizonytalan életkörülményeik s mindezen előzmények következménye a mai helyzet, melyben a serdülőkorú és fiatal cigányok társadalmi problémát jelentenek.
Mindehhez hozzájárulnak azok a cigányokkal szembeni előítéletek, melyek mélyen gyökereznek a portugál társadalomban. A nem cigányok szemében olyanoknak tűnnek, akik „hibákkal terheltek”, akik különböznek és rosszabbak a társadalom nagyobb részénél. Sajnálatos módon az esetek többségében a keresztény, katolikus közösség sem mentes ettől a látásmódtól.
Ma egy házaspár, melynek első lakása egy barakk volt, majd később egy házhoz jutott, a generációk gyors egymást követése révén, minden hivatali jóváhagyás nélkül eljut oda, hogy egyre több házaspár és azok gyermekei élnek ugyanabban a lakótérben. A letelepült életmód mellett éveken át még lehetőség volt a házalásra, ám az egyre bonyolultabb jogi követelmények, a „bevásárlóközpontok”, az olcsó áruk és a folyamatos leértékelések ennek lassú eltűnését vetítik előre. A cigány közösségben mindezen felsorolt tényezők ellenére ma is felnőtt ember számára ideális foglalkozási „modellként” tekintenek a házalásra. Ennek következménye, hogy a gyakran iskolázatlan fiatal nem is készül valamely más mesterség elsajátítására. Napjainkban a fiatalok többsége nem jut túl a 6. osztályon.
Ez a forgatókönyv oda vezet, hogy a fiatalok túlnyomó többsége, akik sokszor már házasok és gyermekeik vannak, dologtalanná, reményvesztetté válnak, s nem is vágynak valamilyen foglalkozásra. A házaspárok a társadalmi beilleszkedést szolgáló bevételt tekintik jövedelemnek, mely a probléma méretéhez képest csak halogatásnak, s nem megoldásának minősülhet.
Feltehetjük a kérdést: milyen választ ad a katolikus közösség e portugálok problémáira, akik ugyanannak az Istennek a képére és hasonlatosságára teremttettek? Helyi szinten, általában a nagy városközpontokon kívül, néhány gyermek és serdülőkorú részt vesz a plébániai hitoktatáson. Olykor néhányuknak sikerül beilleszkedni a fiatalok egyik-másik nagyobb csoportjába. Mindazonáltal ezek kivételeknek számítanak. A helyzet ilyetén alakulása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a cigány népesség majdnem teljes körűen az evangéliumi Egyházhoz csatlakozzon, melyet „sajátjának” tekint. A cigány lelkipásztorok által vezetett gyülekezet, az „istenivel” való kapcsolatnak ez a formája, megfelel vallásos érzületüknek. A katolikus közösségben a cigány ember elveszettnek érzi magát a nagy közösségben és a megnyilatkozás olyan formájára kap meghívást, melyet nem ért. Ezzel szemben „saját” templomában, önmagát adva tud megnyilatkozni, anélkül, hogy félnie kellene az egyházi törvények megsértésétől, melyek magatartását kényszeredetté teszik. Majdnem minden család, s velük együtt gyermekeik és a fiatalok, osztoznak e lelki kötődésben. Portugália szerte nem volt érzékelhető semmilyen kísérlet a katolikus Egyház részéről a cigányokkal való „találkozásra”, semmilyen ökumenikus próbálkozás mindazok irányában, akik ugyanabban az Istenben hisznek.
A lisszaboni egyházmegye titkárságáról szólva egyértelműen érzékelhető egy vallásos jelenlét a gyermekek, serdülők és felnőttek részéről, akikkel mi is foglalkozunk. Ezt mindenki elismeri, de igazában „az ő templomuk” jelenti azt a helyet, ahol lelki érzéseiket a legmagasabb fokon ki tudják fejezni. Vajon rossznak tekinthető-e ez? Azt gondoljuk, hogy nem, mert ami fontos és igazán sürgető, az a párbeszéd. Úgy tűnik a Portugál Egyháznak sikerül a gyakorlatba átültetnie Ferenc pápa sorozatosan megjelenő üzeneteit: felkeresni azokat, akik a perifériákon élnek… és mindezt a szolgálni akarás jegyében tenni.
Az előzőekben vázolt kép a cigányság túlnyomó részére jellemző, serdülőkre és fiatalokra egyaránt. Mindazonáltal meg kell jegyeznünk, hogy e közösségen belül létezik két kisebbség, melyek a két végletet jelentik:
Azok, akik iskolázottak, szakmai bizonyítványuk, vagy éppen diplomájuk van. Végzettségüknek megfelelő állásuk van, melyben cselekvőek és tisztelet övezi őket, adott plébániai közösségeik különféle mozgalmainak résztvevői.
A másik végletet az a nomád kisebbség jelenti, mely nyomorúságos körülmények között él. Nincs sem autóval vontatott kocsijuk, sem lakókocsijuk s az Állam nem biztosít számukra táborhelyeket. Lovak vagy öszvérek által vontatott kocsikkal közlekednek, magán, vagy közterületeken alszanak, és ami még ennél is rosszabb, az érvényben lévő városi rendeletek csak néhány órás, vagy napos tartózkodást tesznek számukra lehetővé. A letelepedéshez való jogot, melyek sokan óhajtanának, ezáltal megtagadják tőlük.
Ez a tragikus valóság azon családok tekintetében, melyek kisebb, nagyobb gyermekeikkel az utazó életmódot választják, akik számára folyamatosan megtagadják a lakhatáshoz, iskoláztatáshoz való jogot… akiknek egy olyan társadalomban, melynek elméletileg részesei, nap, mint nap az „Élet”elleni agressziót kell megélniük!
Fernanda Reís és Manuela Mendonça (Portugália)
Forrás: Nevi Yag