Négy településen dolgozik a Mátraalja Misszió

A Boldogasszony Iskolanővérek közösségi házat működtetnek, táborokat szerveznek, felnőttképzéssel, hitoktatással foglalkoznak, családpasztorációt végeznek, és még egy varrodájuk is van.

Négy nővér civil segítőkkel végez sokrétű munkát, amely az egyes települések lakosságának különböző igényeire felel.

Markazon a Röptető Közösségi Ház ad otthont a nyári napközis táboroknak a környék roma gyerekei számára. Az ott szervezett egyéb kulturális, művészeti és felnőttképző programok a környékbelieket és a Magyar Rendtartomány egészét is érintik, nővéreket és munkatársakat egyaránt.

A Halmajugrán kialakított központban 5-13 éves roma gyermekek részesülnek fejlesztőpedagógiai foglalkozásban, hitoktatásban, idén teljes munkaidőben ott tartózkodó nővérük roma családpasztorációs munkát is végez a községben.

Vécsen szintén rendszeresen szerveznek kulturális programokat, irodalmi foglalkozást, nyári tábort a helyi gyerekeknek. 2014-ben, a rendtartomány adományozta varrógépeken megindult a helyi asszonyok és fiatalok számára a kézimunka oktatás.

Árpási M. Paulina nővér a vécsi varróműhelyben tanít alapvető szabás-varrás ismereteket, főként középkorú, munkanélküli családanyák számára. A műhely célja az így létrejött közösség tárgyi és szakmai fejlesztése. A varrodába járó nők létszáma folyamatosan növekszik-változik, szakmai fejlődésük pedig lehetővé teszi, hogy az általuk készített termékek alkalmi vásárokon már eladhatóvá váltak. A tanfolyam oktatási színvonalát mutatja, hogy több tag is állást talált a közeli textilgyárban.

Honlap: https://www.iskolanoverek.hu/intezmenyek/matraalja-misszio

Csapó Barbara

Forrás: BCI

×

...