2023.05.19. 10:57
Az egyik legnagyobb közfoglalkoztatási helyszínünk koordinátorával beszélgettünk.
Szeretettel köszöntjük Csurár Anikót, aki Mezőkovácsházán végzett munkásságával segít az ott élők szociális felzárkózásában, lelki támogatásában. A településen ő az alapköve a cigánypasztorációnak.
Kérlek szépen, mutasd be nekünk a települést. Mit érdemes tudnia Mezőkovácsházáról annak, aki még nem járt nálatok?
Mezőkovácsháza egy kistérség Békés vármegyében, melyhez hozzá tartoznak a környéken lévő kis falvak. Összesen nagyjából 6000 lakosa van. A település 30%-a kisebbség. Elég csendes, szegény településről van szó. Itt is nyomul a szegénység éppen úgy, mint az ország bármely más részén.
Hogyan jött létre e foglalkoztatási helyszín?
Én már nagyon régóta foglalkozok roma csoportokkal. Péter püspök tudott róla, hogy én itt tevékenykedek, így az országban elsők között voltunk, akik megkapták a lehetőséget, hogy a hátrányos helyzetű roma embereknek munkát biztosíthassunk. Mi ezzel a lehetőséggel éltünk is. Sajnos volt és van is erre igény, hogy ez a munkalehetőség és közösség legyen. Jelenleg 22 fő dolgozik közfoglalkoztatott munkaviszonyban. Férfiak, nők, idősek és fiatalok is egyaránt. Volt, aki iskola után közvetlen itt helyezkedett el, közülük ketten jelenleg kiléptek, mert mentek tovább tanulni szerencsére.
Milyen állásehetőségek vannak a környéken? Hol tudnak elhelyezkedni az ott élők?
A közfoglalkoztatáson kívül nálunk más lehetőség sajnos nincsen. Aki nem nálunk dolgozik, az munkanélküli. Vannak persze, akiknek sikerül kimenni külföldre, de helyben nincs más munkalehetőség. Sokan, amint kapnak jobb lehetőséget elmennek tőlünk, de vannak sajnos, akik visszatérnek egy idő után. Az igazat megvallva a továbblépés se olyan egyszerű gyakran. Vannak fiatalok, akiknek terveik vannak, szeretnének jobb életet, de származásuk miatt erre lehetőséget nem kapnak.
Van imaalkalom, vagy egyéb lehetőség a lelki feltöltődésre? Jártok esetleg zarándoklatokra?
Persze, rendszeresen járunk össze a közösséggel. A Kisebbségi önkormányzattal együttműködésem van. Ha bármilyen rendezvény van, azon közösen részt veszünk, például a roma napok, ballagások, keresztelők, roma hagyományőrzők, farsang. Ha helyi községben van rendezvény akkor oda is közösen utazunk el. Szerencsére közösségünk nagy népszerűségnek örvend, sokan szeretnének a részesei lenni. Én társadalmi munkába végzem az egészet. Engem ez éltet, és cserére rengeteg kedvességet és rengeteg jót kapok vissza az emberektől.
A településen van együttműködés más szervezetekkel?
Nincs más együttműködő szervezet a településen. Közösségek vannak, más-más célokkal. Az együttműködésünk és segítőkészségünk a más közösségek felé száz százalékos.
A közfoglalkoztatottak közül volt olyan az elmúlt években, aki tovább tudott lépni az elsődleges munkaerőpiacra?
Akik tovább tudtak lépni a közfoglalkoztatásból azokat két részre bonthatjuk. Az egyikük azok, akik a jobb megélhetés lehetőségét megragadva lépett tovább, mások a továbbtanulás miatt. Volt, aki külföldre tudott menni dolgozni kőművesnek, segédmunkásnak. Jelenleg is továbblépett tőlünk két fiatal. Ők OKJ-s képzésen vesznek részt, töltőállomás-kezelő és vagyonőr szakon.
A türelem gyakorlására gondolom, van lehetőség nap, mint nap. Megosztanád, mi az a nehézség, ami megpróbálja a tűrőképességét?
Nehézségek mindenhol vannak. A mindennapi rutinban ott vannak. Az én nehézségem inkább az aggodalmaskodás. Mindig azon aggodalmaskodok, hogy minden rendben legyen, minden jól menjen. Hogy mindenki normálisan végezze el a munkáját és becsülettel, tisztelettel álljon hozzá. Becsülje meg a saját és a társa munkáját is. Kéthetente szoktam egy kisebb gyűlést tartani, ahol elmondom a dolgozóknak, hogy arra az egyre nagyon figyeljenek, hogy a munkájuknak értéke legyen. Mindig arra figyeljenek, hogy megbecsüljenek mindent. Az az igazság, hogy a származásunk miatt nekünk többet kell letenni az asztalra azért, hogy minket elfogadjanak, megbecsüljenek. Ez is folyamatos aggodalomra ad okot. Állandóan ott lebeg a fejem fölött hogy „biztosan jól megcsináltam?”. A dolgozók is sokszor mutatják meg nekem képen, vagy videó-hívásban a munkájukat, hogy jól végezték-e el. Én erre csak mindig azt mondom „ha úgy érzed hogy jó és megfelelő a munkád, add át a kezedből”. Akik nálunk dolgoznak, rengeteget bizonyítanak. A bizonyításra hajt mindenki.
A közösség hogyan gyakorolja a hitet?
Nem kell rájuk erőszakolni semmit, mert nagyon mély vallású családból származik mindenki a környéken. Rendszeresen járnak templomba, gyakorolják a hitüket ki otthon, ki csoportban. Van a titok imánk, ami annyit jelent, magunkba imádkozunk, másnak nem mondjuk el, miről szól az ima. Ez csak Istenre és rám vonatkozik - olyan így, mint egy terápia. Csöndbe vagyunk pár percig és a legmélyebb gondolatainkat osztjuk meg Istennel, és senki mással. Ezt a többiek is nagyon kedvelik.
Van olyan élményed, amire a nehézségek közepette visszaemlékszel és erővel, bizakodással, megnyugvással tölt el?
Persze hogy van. Volt egy srác aki 2006-ban kezdett el járni hozzánk dolgozni még az elsők között. El kell mondani, hogy ő tiltott szerekhez nyúlt, drogozott. Neki nagyon jó szülei voltak és tönkretette a családot. Árokparton aludt, nagyon rossz állapotba volt. Apukája megkeresett engem, hogy segítsek neki. Először elutasítottam, de aztán átgondoltam hátha tudok segíteni, így elkezdett nálunk dolgozni. Nálunk a munkaidő 8 órakor kezdődik, azonban ő 8-ra sose ért be. Mindig 9-10 körül jelent meg. Ezt egyszer-kétszer elnéztem neki, de mikor sokadjára történt ez meg, mondtam neki hogy "neked ide nem szabad jönni, te nem tartozol ide". Valamit azonban láttam benne és volt egyfajta sugallatom iránta. Itt volt nálunk másfél évig, de egy jó bő hónapnak el kellett telni ahhoz, hogy a fiú beérjen 8-ra dolgozni. Adtam esélyt neki is és magamnak is. Három hónap alatt olyan szinten beilleszkedett a közösségünkbe, hogy megtanulta a rendet és a fegyelmet. Bevezettem neki a viselkedési kultúrát. Ez a fiú eleinte kézzel evett mindent. Nem tudta használni evőeszközt. Sose felejtem el, csirkefarhát pörköltöt csináltam, leültem mellé és megbeszéltünk, hogy ezt most hogyan fogjuk megenni. Nem kézzel, hanem evőeszközzel. Rengeteg vitám volt vele. Másfél év telt el, a függőségeit eddigre már teljesen elhagyta. Vásárhelyen voltunk egy kurzuson közösen. Itt az imádság közben, mikor fogtuk egymás kezét, olyan volt, mintha vizet öntenének a kezünkre, úgy folyt róla a víz. Másnap bekopogott hozzám, és mondta, ő ki szeretne lépni, ugyanis kapott egy jobb lehetőséget. A kurzuson kapott bátorságot ahhoz, hogy elmondja, beiratkozott egy iskolába, el szeretne menni tanulni. Azt hittem dobok egy hátast. Levizsgázott szociális szakon, azóta a megye legjobb öregek otthonában dolgozik, családja lett és boldogan él. Azóta is minden nap kapok tőle köszönetet, minden nap látom ezt az embert.
Egy másik történetet is szeretnék megosztani. Szoktam bejárni az iskolákba, hogy ellenőrizzem a roma gyerekek hogy viselkednek. Volt egy kisfiú, aki egy nagyon mély szegény családból jött. Bementem az iskolába, pont szünet vége volt, és láttam, ahogy a kisfiú levette a kabátját. Elképedtem, hogy az mennyire koszos volt. Láttam, hogy a többi gyerek a kabátját jóval messzebb rakja, mint ahol a kisfiúé volt. Lehetett látni, hogy óvakodott távolság van. Ezután elmentem a kisfiú anyjához, hogy elkérjem a kabátot, hagy mossuk ki. Tisztán, illatosan visszavittük neki reggel, és ismételten bementem az iskolába. Érdekelt, hogy ez most egy faji megkülönböztetés, vagy csak a kabát megkülönböztetése. Képzeld el, amikor bementem az iskolába, senki nem foglalkozott a kisfiú kabátjával, ott volt a többi gyerek kabátja között. Attól a perctől kezdve mondtam, hogy ebbe nekünk segíteni kell. Legyen bárki bármilyen szegény, de tiszta legyen. Így alakult meg a közösségi mosodánk. Én voltam a legboldogabb a világon, amikor ezt megláttam, hogy ez az egész csak a kabátnak szólt.
Van olyan számodra kedves ima, ének, gondolat, amivel zárásként szívesen búcsúznál?
Nagymamám kiskoromba mindig mondta, hogy imával kezdjük a reggelt. Ha bármit szeretnék kérni, azt tudom mondani, amit nagymamám mondott nekem mindig: “Isten segítségével mindent megkapunk és megtehetünk.”
Forrás: BCI